Arnyek

Tájékoztatás

TwitterFacebook

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt Ügyfelek!

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020 (III.11.) Korm. rendelet 3. § (1)-(2) bekezdése értelmében a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek, és a Kormány a veszélyhelyzet fennállásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja.

 

A Magyarország Kormánya által hozott rendkívüli intézkedésekkel összefüggésben tájékoztatom Önöket, hogy

 

2020. március 17. napjától

az ügysegédi helyszíni megjelenés szünetel,

 

tájékoztatás céljából a települési ügysegédi feladatot ellátó kormánytisztviselő az alábbi elérhetőségeken továbbra is az ügyfelek rendelkezésére áll.

 

Ügysegédi feladatot ellátó kormánytisztviselő neve: Hurja Zoltánné

Telefonszám:  06-70-399-9513

E-mail cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Beadványaikat előterjeszthetik elektronikus (ügyfélkapu, e-papír szolgáltatás) és postai  (Miskolci Járási Hivatal 3530 Miskolc, Petőfi u. 23.) úton is.

Szíves megértésüket és együttműködésüket előre is köszönöm.

 

Miskolc, 2020. március 16.

Tisztelettel:

Dr. Stiber Vivien s.k.

járási hivatalvezető

Footer